Barta Tamás írása
Nemrég, egész pontosan 2023. február hatodikán, délután háromkor az ontarioi St. Joseph katolikus középiskola udvarán a kanadai rendőrség letartóztatott egy tizenhat éves diákot. Josh Alexander a Renfrew megyei katolikus tankerület által ellene hozott döntést sértette meg, mely határozat a tanév hátralévő részére felfüggesztette őt iskolájából.
Eredetileg azért indultak Alexander ellen fegyelmi eljárások, mert
többször hangot adott azon katolikus hittételeknek, melyek szerint Isten két nemet teremtett, a férfit és a nőt, továbbá iskolai tüntetéseket szervezett azért, hogy a transznemű nők ne használhassák az iskola női mosdóját.
Az LMBTQI+ közösség és az intézmény vezetősége szerint Josh magatartása „káros a transz-diákok mentális és fizikai jólétére”. James Kitchen, Alexander jogi képviselője, a The Epoch Timesnak elmondta, az iskola zaklatásnak (bullying) minősítette az esetet.
A gimnázium egyik transznemű diákjának édesanyja az Ottawa City News-nak elmondta; azzal, hogy tüntetéseket szervez a mosdóhasználat ügyében, bár Josh a lányok megmentőjének tartja magát, valójában „csak igyekszik elnyomni a transz-közösséget, gyűlöletbeszédet és arra felbujtó magatartást tanúsít”, valamint áldozatpózban sajnáltatja magát. Sőt, Sophie-Smith Dore felháborodva rögzítette, szerinte Alexander magatartása
„nem csak kényelmetlen és szorongást keltő a gyerekek számára, de képzeljék magukat egy saját szexualitásával küzdő diák helyzetébe, aki próbálja felvállalni önmagát. Gondolják, hogy ilyen körülményeknek akarnák kitenni magukat?”
A szülő azzal is érvelt, hogy Alexandert többször figyelmeztette az intézmény vezetősége, mielőtt felfüggesztették, miután nem volt hajlandó eleget tenni többek között az arra vonatkozó kéréseknek, hogy Dore lányát törvényes, „transz-nevén” hívja.
Az anya szerint Josh többször is „holt nevén” hívta gyermekét,
azaz nem az általa választott nemének megfelelő, hanem születési nevén nevezte – Alexander tagadja e „vádakat”.
James Kitchen jogi képviselő a The Epoch Timesnak kifejtette: Josh senkit sem zaklatott, nem gúnyolta diáktársait vagy aggatott rájuk megalázó neveket, pusztán kifejezte véleményét arról, amit a transz-közösség képvisel és hisz. Alexander a következőképpen fogalmazott a National Post-nak:
„Azért függesztettek fel, mert azt mondtam egy tanórai beszélgetésen, hogy csak két nem van, hogy nem változtathatod meg a születési nemedet, és hogy a gender nem győzheti le a biológiát. Az órán mindenki elmondhatta a véleményét, köztük a tanár is.”
Bár a helyi LMBTQI+ közösség evidensnek tekinti a katolikus diák vétkességét, bonyolult jogi probléma kezdett kibontakozni az ügy körül – az iskola és a transz diákok szülei zaklatással vádolják Alexandert. A Josh jogi képviseletét ellátó Liberty Defend Fund nevű szervezet ellenben a szabad vallásgyakorlás megsértésével vádolta meg az oktatási intézményt. Utóbbi érvelését arra alapozza, hogy
a középiskola egyik feltétele az volt, hogy Alexander csak akkor térhet vissza a tanórákra, ha beleegyezik, hogy két délutáni foglalkozáson nem vesz részt.